Nagyhalász a Tisza és a Nyírség szélén készült Lónya csatorna között terül el, és a Rétköz egyik legnagyobb kiterjedésű városa. Hossza 26 km hosszú, szélessége pedig, 3 km. Nagyon régi idők óta lakott hely volt, nagyon sok őskori és honfoglalás kori leletet őriz a Jósa András Múzeum, amely a megyeszékhelyen, Nyíregyházán található.
További történet:
A település az írott forrásokban a XIII. század közepén tűnt fel, így a megye egyik legrégebbi településeinek egyike. Nevének népetimológiája a jeles XIX. századi költő, Tompa Mihály egyik népregéjéből ismerhető, amelyhez anyagot Nagyhalászból szerzett. A halász és aranyhal című rege szerint a szegény öreg halász, akinek sikerült hálójába keríteni a királylány kedvenc halacskáját, jutalmul a királytól nemesi levelet kapott egész faluja számára, amely attól a naptól kezdve a Halász nevet viseli, és amelynek címerét is két aranyhal díszíti.
Először Halaz néven jelent meg a település. Királyi birtok volt, lakói pedig a király halászai. Az Árpád-korban a szabolcsi vár birtoka lett. A tatárok pusztítása nyomán elnéptelenedett földet IV. Béla a Gut-Keled nemzetségnek adományozta 1245-ben. A XIV. század közepén a Paksiak őse kapta meg a király adományaként, de fiaitól 1404-ben Zsigmond elvette, és Csapi Andrásnak adta. 1454-ben a Czudarok birtokolták, később a bélteki Drágfiaké lett. Bár a török hódoltság során elnéptelenedett, 1566-ban már ismét Szabolcs megye egyik legnépesebb helye volt.
A történelem ezt a várost 1245 körül említi, mikor is IV. Béla király István comesnek adományozta. Eredeti nevét onnan kapta, hogy eleinte csak néhány kunyhóból állt, amelyekben halászok laktak, mivel régen ez a terület a Tisza gyakori kiöntése miatt majdnem mindig víz alatt volt, és nagyon bőséges volt a halállomány is, valamint az Árpád házi királyok idejében a királyi halászok egyik kedvelt főhelye volt. A szabolcsi vár fennhatósága alatt állt.
A Rétköz fennállása idején a falut víz vette körül, szárazon csupán Nyíregyháza és Kemecse felől lehetett megközelíteni. Míg a lecsapolások előtt a népesség fő megélhetését a rétben folytatott állattenyésztés és a halászat biztosította, később a szárazra került jó minőségű talajon a lakosság intenzív földművelésbe kezdett, s a település - annak ellenére, hogy nagy múltú zsákgyára révén ipari üzemmel is rendelkezik - máig megőrizte mezőgazdasági jellegét. A fontos útkereszteződés mentén fekvő Nagyhalász a század elején vasutat - igaz, csak keskeny nyomtávút - is kapott, ami igencsak megkönnyítette a megtermelt mezőgazdasági áruk piacra szállítását. 1993-ban vált várossá.
Pusztatemplom: A városnak régen gótikus stílusú temploma volt, ferences rendi zárdával és nagy temetővel. De ez a templom a zárdával együtt elpusztult, nem hozták rendbe, ezért a város közepében, egy szigeten építettek egy fából készült templomot. Ezt a helyet azóta is Pusztatemplomnak nevezik.
A reformátusok ezt a templomot több mint 83 évig használták. Mivel ezt a templomot összedőlés fenyegette, 1789-ben egy új templomot építettek a zárda és a régi templom tégláiból. Ezt a templomot 1791-ben fel is szentelték. Végleges formájában azonban 1870-ben fejezték be. Ez időben a karzatokat valamint a szószéki koronát építették meg a templomban.
Egy monda szerint a cseh husziták alapították Halászt, mikor is Magyarországon garázdálkodtak, de ennek semmi alapja nincs. Az 1944-ben a statisztika szerint, 1160 ház volt Nagyhalászban, ahol 7909 ember élt.
Nagyon sok dologgal lehet Nagyhalászban találkozni, úgy is, mint: halászat, méhészet, hatalmas földterületek, hatalmas legelők, erdők, kaszálók, szőlőskertek, vadállomány stb. Ezekből egy néhányat megemlítenék.
Halászat, jószágtartás, gazdálkodás, Nagyhalászban:
A lakosság közül a fiatalok foglalkoztak halfogással, az idős emberek csak nyáron töltötték idejüket halászattal. Leginkább dolgozni nem akarók és a pálinkaszerető emberek foglalkoztak halászással. Akiknek volt puskájuk azok vadrucát is lőhettek. Régen ezen a területen szabadhalászat volt, de éjjel régen is tilos volt halászni.
Nagyhalászban nagyon nagy jelentősége volt a legelőknek és a jószágtartásnak. 1791-es mérések szerint a településnek 122 hold legelője volt. Ez 1895-re 1951 hold lett.
A jószágok közül általában a szarvasmarha, a sertés, a ló és a juh volt elterjedve. Lovunk volt talán a legtöbb, és a juhokat általában csak a gazdaságokban tartottak.
Amint azt már említettem, ennek a térségnek volt vadállománya is. Ide a követező állatok tartoztak: nádi vagy réti farkas, róka, vidra, menyét vagy menetke, őz, nyúl, hörcsög stb.
A Református egyház története
Azt, hogy a reformáció szelleme mikor is terjedt el ezen a területen pontosan megmondani nem lehet. 1597-ből már egy nagyhalászi jegyzőkönyv a református lelkészek fizetéséről ad híradást, amiből arra lehet következtetni, hogy ekkor már rendezett egyház lehetett itt. Perényi Péter Abaúj és Temesvár főispánja, koronaőr, Eger és Sárospatak ura a cuius regio eius religionis /akié a föld azé a vallás/ elve alapján térítette a halásziakat a reformált hitre.
1604-ben romokban áll a falu és templom, de 1696-ra már újra népes a falu, amikor az összeírók református fatemplomot találtak benne. Ugyanezt a híradást ismétlik meg az 1704-es és 1744-es évi összeírások. Bár a mi református forrásaink szerint ez a fatemplom 1701-től állt, nem lehetetlen, hogy elődje egy korábbi volt. E templom mellett állt egy csinos fatorony két haranggal, az egyiken gót betűs felirat és 1562- es évszám volt.
Az egyházkerület levéltárában említés van arról, hogy 1650. szeptember 4-én Rápolty P. Mihályt Nagyhalászba ordinálták.
1619 -ben pedig már a gyülekezetnek Úrvacsorai pohara van.1645- ben Kőrösi Anna egy cinkkannát adományoz a gyülekezetnek, amire ez vol felírva: "A halászi ekklézsia számára Kőrösi Anna 1645.év" 1647- ben pedig kenyértartóról is említést hallunk. Láthatunk utalást arra nézve is, hogy 1671-ben az egyház egy rektort hozat Debrecenből. Így tehát az egyházi vezetés meg volt oldva és minden mehetett a maga útján a fejlődésben, az akkori nehéz viszonyok és körülmények között.
Csuha Tamás helybeli közbirtokos 1783-ban ezt írta: "Lélek is számos vagyon, de mind jövevény, szolga és cseléd, gazda nincs több háromnál. azon fenn álló puszta templomnak faljai sokat könnyebbíthetnének templomunk felépítésében. annak falai olyan erősek, hogy abból fél téglát se lehet kivenni a sok mész közül, és így egyéb haszonvétel nem lehet a termésköveknél.mellette régi nagy temető hely van ahol a pap háza, kertecskéje, a kántor és a harangozó meg lehet. Jóllehet, hogy árvíz idején hozzámenni nem lehet, de kevés nádcsinálással meg lehet igazítani. Ugyanis Halászban, és Ibrányban a helységet sok helyen árvíz idején elszaggatja a víz, úgyhogy a szomszéd sem mehet a szomszédjához csónak nélkül".
Egy 1789. évi feljegyzés szerint: "a falun kívül volt egy igen régi kőtemplom. Utoljára a reformátusok bírták, s minthogy igen bajos volt oda járni Isten tiszteletére, fenntartása is igen sokba került, odahagyták és úgy építették a falu közepén fából." A türelmi rendelet után engedélyezik az új templom építését, és a régi templom falainak a lebontását, melynek romjaiból a reformátusok 1789-ben, a katolikusok pedig 1804-ben hajókon hordták be a használható köveket, ki-ki a saját templomának az építéséhez.
1789. június 11-én kezdik meg a ma is álló templom építését, Bernyicsák Lipót nyíregyházi kőművesmester vezetésével, amikor az alapkövet is elhelyezték az északi szeglet alá. Az alapkő belül ki van vésve, a vésett gödörben van egy faolajjal megkent papiros, amire felírták az eklézsia vezetőinek a nevét.
Az ácsmunkát a következő 1790-es évben Orosz András nagykállói ácsmester végezte. A székek és a mennyezet 1791-ben készültek el, a felszentelést azon év december 11-én tartották meg. Prédikált Molnár Péter esperes az I.Kir.8,13 alapján.
1791-ben épült meg a templom végleges formájában. Tervezője ismeretlen, stílusa nagyon vegyes.
1792-ben egy nagyon szép szószéki koronát helyeztek el a templomban, amit Ölvedi András tarcali asztalos készített. Ára 80 rénes forint és 3 köböl rozs volt. Tussay Györgyné, Hagymásik és Szabó Miklós fizette. Ezután 1809-ben a templom északi oldalába építenek egy karzatot.
1824-ben a fa torony helyett a még ma is meglévő kőtornyot építettek.
1845-ben építik meg a templom déli és keleti részébe a karzatokat.
1902-ben kap a gyülekezet új harangot, kap. A kicsi harang súlya 371 kg, amelyet Hőnig Frigyes készített Aradon. A nagy harang súlya, pedig 976 kg, amelyet a Budapesti Harangművek készített 1923-ban.
1913-ban épül meg a gyülekezet iskolája.
1959-ban a templom tornyára új tetőt építenek, valamint ezt a tetőt le is festik.
1966-ban a templom mennyezetének teljes felújítása történik. Az 1966. október 9.-én tartott hálaadó Istentiszteleten, D. Dr. Bartha Tibor püspök Úr végezte a hálaadó szolgálatot.
1975-ben teljes körű felújítást végeznek el a templomon.
1976-ban a gyülekezet a régi parókiát modernizálja, és egy fürdőszobát épít a lelkészi lakásba.
1995-ben épített a gyülekezet egy teljesen új parókiát, ahová már a jelenlegi és akkori új lelkész Végh Miklós költözhetett be családjával és kezdhette el a gyülekezeti munkát.
2001-ben végezték el a templompadok teljes lefestését, és az elektromos berendezések teljes kicserélését, valamint az orgona villamosítását, amely addig fújtatással működött.
2003 szeptemberében készült el egy több mint húsz férőhelyes szeretetotthon, amely a templomkertben található a parókia mellett.
A gyülekezet lélekszáma 3500 fő, mivel a Tiszateleki gyülekezetet, nem olyan régen önálló gyülekezetnek nyilvánították.
Irodalomjegyzék
Kiss Lajos: Régi Rétköz, Akadémia Kiadó, Budapest, 1961.
Várady József: A Tiszántúl Református Templomai, 2. kötet.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Története, Nagy Károly Grafikai Műintézet Kiadványa, Debrecen, 1939.
Dr. Barcsa János: A Tiszántúli Református Egyházkerület Története. 1-3. kötetek.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára: I. 8. c. 16. /Nagyhalász, Nyírségi egyházmegye/ összegyűjtött anyaga, amely a Nagyhalászi Református Egyházközség Történeti anyagát tartalmazza.
Tompa Mihály összes művei IV.kötet 1885
Kiss Lajos: Régi rétköz című műve, Nagyhalász története, Akadémia Kiadó, Budapest, 1961.
T. R.E. L. I. 8. c.16. Anyaga alapján, a Nagyhalászi református egyház történetéhez.
Dr. Barcsa János: A Tiszántúli Református Egyházkerület története, I. kötet.