Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
Tele a média az "unokázós csalók" trükkjeivel, mégis sok időst becsapnak
2019. March 19.

A Nagyhalász Rendőrőrs Parancsnokának tanácsai: Mit tehetünk az áldozattá válás elkerülése érdekében?

Nyíregyházi Rendőrkapitányság,

Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály, Nagyhalász Rendőrőrs

„Unokázós csalás”

Az „unokázás” ma már nem ismeretlen fogalom, egész Európában elterjedt jelenségről van szó: 2015 óta létező bűncselekmény, amelyben jóhiszemű idős emberektől csalnak ki hatalmas összegeket családtagjuk megsegítésére hivatkozva.

Napjaink társadalmában az idős emberek jóhiszeműségük, segítőkészségük és esetenként életkorukból adódó meggyengült egészségi állapotuk miatt kiemelten veszélyeztetettek a különféle jogsértésekkel szemben. Jellemzően a hagyományos erkölcsi értékek mentén élték le az életüket, gyakran fel sem tételezik, hogy valaki ártó, károkozó szándékkal közeledik feléjük.

A prevenciós célokat szem előtt tartva szükséges a lakosság célirányos tájékoztatása e bűncselekmény visszaszorítása érdekében.

A legtipikusabb eset, amikor valaki felhívja a sértettet és azt mondja, hogy az unokája balesetet szenvedett, mentőt kellett hívni hozzá, súlyos állapotban van, orvosi ellátásra szorul, de szüksége van pénzre, hogy az adott szituációból kikeveredjen, és néhány perc múlva az idős embernél meg is jelenik egy küldönc, aki azért jött, hogy az unokának szánt pénzt elvigye. A történet szerint itt a sértett unokájának balesete az az ürügy, amiért ő maga nem tud jelentkezni. A másik lehetőség, amikor az idős emberek rossz hallását, a telefon hangtorzító hatását kihasználva halkan, suttogva, rekedtes hangon éjszaka hívják fel, hogy ne tudja beazonosítani az elkövető hangját, aki unokaként jelentkezik be, és azt mondja, hogy balesetet szenvedett, de nem hagyhatja el a helyszínt, ezért elküldi a barátját, hogy pár százezer forintot küldjön a nagyszülő, amivel az unoka szabadulni tud a helyzetből. Itt az is előfordulhat, hogy az unoka közvetlen ismerőseként mutatkozik be az illető, és szintén hasonló történetet ad elő, ami a szeretett unoka pillanatnyi akadályoztatásáról szól. Ezek tehát a legtipikusabb jegyek, amelyekben olyan szituációt teremt a bűnöző, hogy ne tűnjön fel, miért nem személyesen megy az unoka a pénzért. Jellemzően a hozzátartozó "ügyének" gyors megoldása érdekében készpénzt, és/vagy ékszert kérnek, a párszáz ezer forinttól akár többmillió forintot/értéket is elérhet a követelés.

A sértett ilyen bűncselekmény esetén mindig kiszolgáltatott helyzetben van, nem készül az adott szituációra, nem gondolhatja végig logikusan minden lépését. Az idős embereknél ráadásul az unokával kapcsolatban van egyfajta naivság és a feltétlen szeretet, ami megkönnyíti az elkövetők helyzetét. Jellemző, hogy az elkövetők pszichológiai, érzelmi ráhatást is gyakorolnak, amely még jobban meggyőzi a hívott személyeket a baj súlyosságáról, és azonnali segítségnyújtásra ösztönzi őket.

Ilyen esetekben mielőtt bármit is tennének, azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát. Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik. Ha felmerül a gyanúja, hogy valaki önmagát hozzátartozójának adja ki, hívja fel az érintettet és tájékozódjon.

Figyelem! A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak, illetve a beszélgetés során maguktól a sértettektől kapnak pontosabb adatokat.

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget!

Kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

  • Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják.
  • Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt.
  • Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, esetleg a köthető gépjármű rendszámát.
  • Amennyiben az ismeretlenek valamely szolgáltató dolgozójaként mutatkoznak be, minden esetben kérjék el igazolványukat, majd a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán ellenőrizzék.

A rendőrség az idősek családját, közvetlen ismerőseit is összefogásra kéri, figyeljenek idősebb hozzátartozóikra! Ha szükséges, minden nap hívják fel rokonuk, ismerősük figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre és mondják el nekik a rendőrség tanácsait, intelmeit.

Ha mégis bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon! A látencia az elkövetőket támogatja, ezért lenne fontos, hogy mindenki, akit ilyen jellegű támadás ér, tegye meg a feljelentést, mert sokszor a kis mozaikdarabokból lehet összerakni az elkövetési sorozatot.

 

 

 

 

© 2018-2024 www.nagyhalasz.hu | powered by