Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
Polgármesteri tájékoztató
2021. November 26.

A védőoltás fontosságáról és a folyamatban lévő fejlesztésekről

Tisztelt Nagyhalásziak!
 
Egy évvel ezelőtt aggódva vártuk az oltóanyagot, mintegy egyetlen esély a hatékony védekezésre. A kormány által hozott intézkedéseket igyekeztünk betartani, vigyáztunk szeretteinkre és egymásra. A vakcina megérkezése után fellélegezhettünk. Aki felvette a második oltást is, még ha el is kapja a vírust, jellemzően enyhébb tünetekkel vagy tünet nélkül vészeli át a betegség lefolyását.
 
Most, karácsony előtt megint nagyon sokan megfertőződtek, vagy közvetlen családtagjuk betegedett meg. Kérek minden felelősen gondolkodó lakost, hogy használjunk maszkot, tartsuk be a kormány utasításait és vegyük fel a szükséges védőoltást! A december elsején megrendezésre kerülő városnapunk a 2020 – as évhez hasonlóan a megelőzés érdekében ismételten elmarad. Az elmúlt időszakhoz hasonlóan igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél kevesebb megbetegedéssel vészeljük át ezt az időszakot, ehhez azonban fegyelem és türelem szükséges mindenki részéről.
 
A jelenleg folyó munkákról: ez év elején döntöttünk a közvilágításunk korszerűsítésének közbeszerzéséről, melynek eredményét lassan mindenki láthatja. Az Orientál lux Kft szakemberei folyamatosan cserélik a közvilágítási oszlopokon lévő lámpatesteket energiatakarékos, led-es fényforrásokra. A külterületen végeztek a munkálatokkal, hamarosan pedig az egész településen észrevehető lesz a minőségi változás. Jelenleg a meglévő lámpatesteket cserélik, a testület tervei szerint minden évben sűrítjük egy – egy mellékutcában a lámpákat. A fejlesztés során a Tiszarád felé vezető utcán az ipari területünk végéig kiépítésre kerül a közvilágítás is.
Elkezdődött és gyors ütemben zajlik a natúr gyümölcslé előállító kialakítása a régi paplan üzem helyén, melyben várhatóan áprilisban próbagyártást tudunk végezni.
 
Az EON szakemberei megkezdték a 3X125 Amper kiépítését a leendő kézilabda csarnok helyszínéhez. A csarnok közbeszerzése eredményes volt, a helyi telephellyel rendelkező KEVÍZ21 ZRt. nyerte a kivitelezés lehetőségét. Hamarosan elkezdődik a megvalósítás.
 
A december még további jó híreket tartogat a nagyhalásziak számára, melyekről hivatalos értesítést követően fogom tájékoztatni Önöket.
 
Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!
© 2018-2022 www.nagyhalasz.hu | powered by