"a 21-ére meghirdetett lakossági fórum elmarad és egy későbbi időpontban kerül megtartásra"
Tisztelt Nagyhalásziak!
A lakásotthon létesítésének terve alaposan felborzolta a kedélyeket városunkban. Korábban nem tapasztalt ellenhangok láttak napvilágot a közösségi médiában, amely felelős városvezetőként arra késztet, hogy mindent megtegyek a köznyugalom megtartása érdekében. A gyűlölködés és egyéb érzelmektől vezérelt viselkedés nem segít egy ilyen döntés meghozatalában, amelyhez mindenképpen szükséges az Önök véleménye és a tények széles körű ismerete, ezért is hirdettünk lakossági fórumot. Biztosíthatom Önöket, hogy az Önkormányzat továbbra sem fog olyan opciót támogatni, ami szembe megy az emberek akaratával. Célunk a város fejlődésének elősegítése, munkahelyek létesítése és további lakosságmegtartó intézkedések meghozatala.
Tájékoztatom Önöket, hogy a mai napon egyeztetést folytattam Dr. Suták Ildikóval, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltségének igazgatójával, akivel, azzal zártuk beszélgetésünket, hogy közösen keresünk egy olyan megoldást, amely remélhetőleg mindenki számára megnyugtató és elfogadható eredményt hoz.
Ezen okok miatt a 21-ére meghirdetett lakossági fórum elmarad és egy későbbi időpontban kerül megtartásra. Addig is kérem szíves türelmüket és bízom együttműködő hozzáállásukban!
Tisztelettel: Orosz Károly polgármester