Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
Képes Krónika (9)
2023. August 22.

Az elmúlt időszak a rendezvényeké volt!

Sikeresen megrendezésre került a szabadidő lovasverseny, mely részletes életképeit a Csoba ranch facebook oldalán kísérhetik figyelemmel:
 
Ismét áthaladtak Nagyhalászon az Országúti Kerékpáros Ifjúsági Világkupa kerékpáros körverseny résztvevői, melynek biztosítását önkéntesek, polgárőreink és a rendőrőrs munkatársai végezték.
 
A 21. alkalommal megrendezett Görögkatolikus Fiatalok Ifjúsági Gyalogos Zarándoklata most először érintette Nagyhalászt. Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy megvendégelhettük a résztvevőket egy ebéddel, melyet Szoboszlai Gyula mesterszakács és munkatársai készítettek el. Ebéd utáni pihenő, majd egy közös ima a piactéren, és indult is tovább a zarándokmenet Kemecsére, ahol az éjszakát töltötték.
Köszönöm a munkáját minden, a vendéglátás előkészítésében, lebonyolításában segítőnek.
 
Mára már hagyományként, XVI. alkalommal került megrendezésre  a Lófogatolású szántóverseny. A nagy meleg ellenére sokan kilátogattak a nem mindennapi eseményre. A 23 versenyző közül a zsűri értékelése után a nagyhalászi Dajka Attila bizonyult a legjobbnak, és vitte el a vándorserleget.
Köszönet az előkészületekben részt vevőknek, a főzőcsapatnak, akik napközben figyeltek a rendezvény zökkenőmentes lebonyolítására. Külön köszönet Szőke Lászlóné Erikának és Szőke Lászlónak, hogy ismét megszervezték ezt a hagyományőrző kellemes napot.
 
Az augusztusi rendezvénysorozat a kenyérszenteléssel zárult a Csuha – Kállay kúria kertjében.
 
Szabadidő lovasverseny
 
Görögkatolikus fiatalok Ifjúsági Gyalogos Zarándoklata. Kocsis Fülöp érsekatya vezetésével érkeztek Nagyhalászba.
 
 
 

 

© 2018-2025 www.nagyhalasz.hu | powered by