Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
Interjú az új elnökkel, Kropkó Andrással
2018. April 16.

Hogyan került kapcsolatba a labdarúgással az elnök úr?

Nagyhalásziként rendszeres nézője voltam a helyi futballcsapat mérkőzéseinek, a lelátói hangulat, a helyi fiatalokból álló játékosok lelkes játéka már akkor magával ragadott. Természetesen a televízióban is - már amennyit akkor közvetítettek - néztem a meccseket.
Az MLSZ 2011. évben meghirdette ismét az utánpótláskorú gyermekek számára a Bozsik programot, melyhez társította a látványsportok támogatását, a társasági adó bevonásával. A Sportegyesületünk nagy örömmel és lelkesedéssel csatlakozott ezen kezdeményezéshez. Ekkor merült fel a nevem, hogy segítsek a labdarúgópalánták toborzásában, felkészítésében. A felkérésnek örömmel tettem eleget és elmondható hogy évről évre egyre több fiúgyermek érdeklődik a labdarúgás iránt. Jelenleg egyesületünkben több mint 100 utánpótláskorú labdarúgó edződik.

Hogyan lett önből egyesületi elnök?

A tavalyi év végén elfogadott jogszabályváltozások értelmében szükségszerűvé vált az elnökváltás a Sportegyesületben. Megbeszéléseket folytattunk, felajánlottam segítségemet, hogy - amennyiben a tagság úgy gondolja - szívesen látnám el az elnöki feladatokat. És a tagság úgy gondolta, egyhangúan elfogadták a személyemet. Itt szeretném megköszönni az elnökségtől leköszönő Orosz Károly polgármester Úrnak az áldozatos munkáját, segítségét, melyet a Sportegyesületért végzett. A tisztújító közgyűlésen a két alelnök pozícióját megerősítette a tagság. A helyi labdarúgásért szívvel-lélekkel dolgozó, minden apró részletre figyelő Albók Lajos, valamint a helyi sport- és közélet elismert lokálpatriótája Hegedűs János Tanár Úr - elnökhelyettesek - tapasztalatára, munkájára, segítségére mindig mindenben számíthatok.

Új elnök, új tervek?

Rövid távú terveink között szerepel a labdarúgócsapat megyei I. osztályú tagságának megtartása. Ennek érdekében a vezetőség - a gyengére sikerült őszi idény miatt - határozott lépéseket, erőfeszítéseket tett. Új edzővel és szinte teljesen kicserélt játékosállománnyal vágtunk neki a tavaszi fordulóknak. Az eddig lejátszott mérkőzéseken a csapat nem vallott szégyent, minden hazai bajnoki mérkőzését megnyerte, idegenben is csak mindössze egyszer kapott ki. A nézők egyre többen jönnek ki a mérkőzésekre, és idegenbe is szép számmal kísérik csapatunkat. Arra kérném Önöket, hogy jöjjenek, minél többen biztassuk a csapatot.
Az utánpótlás terén a labdarúgás tömegbázisának szélesítése érdekében a megkezdett és sikeres munkát tovább kívánjuk folytatni. Az ifjúsági csapatunk - akik helyi fiatal és ígéretes focistákból állnak - jelenleg a negyedik helyen tartózkodik és többször bebizonyították, hogy nem ijednek meg senkitől, bármelyik csapatattal felveszik a versenyt.
A Bozsik-tornákon rendszeresen részt veszünk, utánpótláscsapataink nagy lelkesedéssel, motiváltan lépnek pályára, létszámhiánnyal eddig még nem szembesültünk. Kitűnő, elhivatott szakemberek - Nagy Lajos és Kormány László - személye a garancia a sikeres utánpótlás nevelésre. Eltökélt szándékunk, hogy minél több helyi fiatal tehetség épüljön be a felnőtt csapatba.

 

 

© 2018-2024 www.nagyhalasz.hu | powered by