Hegedűs Mihály összegyűjtötte nekünk a húsvéti ünnepekkel kapcsolatos népszokásokat és azok jelentéstartalmát.

A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez világszerte számos népszokás és hagyomány kötődik.

A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás és az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22. és április 25. közé. Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i.sz. 325-ben.

 

Húsvéti népszokások

Szinte minden népnél rengeteg szokás kötődik a húsvéthoz. A hagyományok jelentős része nem épült be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fent.

 

Barkaszentelés

Jézus Jeruzsálembe vonulásának emlékünnepe a húsvét előtti, ún. virágvasárnap. A 6. századtól kezdve ekkor körmeneteket tartottak, ahol a pálma az időjárási viszontagságok mellett a különféle varázslatoktól is megvédett. Nálunk ezt a szentelt pálmát helyettesíti a barka. Megfigyelhető, hogy bár egyházi eredetű a barkaszentelés, de a népi hagyományokban felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés és villámlás elhárítására

Sokfelé élt az a hiedelem, hogy szentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert akkor elszaporodnak a legyek és a bolhák, valamint egyéb rontásokat hozhat a házra. Azonban emellett jósló, rontás elleni szerepet is tulajdonítottak neki: a kert földjébe szúrt barkaág elűzi a férgeket, de éppenséggel a gyomorégés és a torokfájás ellen is kitűnő.

Kiszehajtás, villőzés

Virágvasárnapi jellegzetes szokás szerint egy szalmabábut többnyire menyecskeruhába öltöztettek. A kisze vagy más néven banya a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője, amelyet a lányok énekelve végigvittek a falun, majd pedig vízbe hajították vagy elégették.

A kiszehajtás után sok helyen a villőzés következett. A lányok villőnek nevezett faágakkal járták a házakat, ezeket a faágakat felszalagozták, olykor kifújt tojásokkal díszítették. A kisze kivitele a tél kivitelét, a villő behozatala pedig a tavasz behozatalát jelentette.

 

A nagyhét és szokásai

A nagyhéten belül a Húsvéti Szent Háromnapon (liturgikus nevén: Sacrum Triduum Paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.

 

Nagycsütörtök

Krisztus utolsó vacsoráját az Olajfák-hegyén, majd elfogatását és szenvedéseinek kezdetét idézi. Nagycsütörtököt szokás zöldcsütörtöknek is nevezni, és a jó termés reményében valamint a böjt okán rendszerint valami zöldet, pl. spenótot fogyasztanak a hívők. Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint Rómába ,,mennek“, s csak nagyszombaton szólalnak meg újra.

Liturgikus eredetű szokás a nagycsütörtöki lábmosás, hogy alázatra nevelje a hatalmasokat. A nagypénteki mise végeztével az Oltáriszentséget külön őrzési helyre viszik, mindent leszednek azt oltárról (“oltárfosztás”), csak a gyertyatartókat és a lepellel letakart keresztet hagyják ott Jézus szenvedésének és ruháitól való megfosztásának szimbolizálására.

Nagypéntek

Jézus kereszthalálának napja, a böjt és a gyász ideje. A katolikus liturgiában felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, majd a passiót, Jézus szenvedésének történetét, s leleplezik a gyászlepellel bevont keresztet.

Nagypénteken szokásos a keresztútjárás, amely során felidézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. A keresztút mai szokásos 14 állomása (stáció) az 1600 körüli évekre nyúlik vissza. Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk.

Ezt a napot a népi babona szerencsétlennek tartotta, amikor tilos volt mindenféle állattartással, földműveléssel kapcsolatos munka. Ilyenkor nem gyújtottak tüzet, nem fontak, nem szőttek stb. Azonban úgy hitték: aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog majd a betegség.

 

Nagyszombat

Húsvét ünnepének előnapja, a feltámadás jegyében zajlik. Arra a napra emlékeztet, amikor Krisztus holtteste a sziklába vájt sírban feküdt, de – miként az evangélium szerint előre megmondta – harmadnapra, azaz húsvét vasárnap hajnalára feltámadt. Az esti körmenetek, a templomokban az új tűz gyújtása, mely Jézus és egyben a remény jelképe azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel van. Este ,,visszajönnek“ a harangok Rómából.

Nagyszombaton ér véget a negyvennapos böjt. Szokás volt ezen a napon az első harangszóra kiszaladni a kertbe, és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új. A tűzszentelésnek sokféle hagyománya, szertartása alakult ki. Hamuját, parazsát eltették, gyógyításra használták, valamint a házban és a földeken szétszórták.

Húsvétvasárnap

A feltámadás vasárnapja, a keresztények a feltámadt Krisztust ünneplik. Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A 10. század óta ismeretes szertartás Húsvét vasárnapján a húsvéti ételek, sonka, bárány, kalács, tojás, bor megszentelése a templomban. Szentelményeknek nevezzük azokat a tárgyakat, melyek szentelés vagy áldás révén hétköznapi használatukból kiemelődve természetfeletti célokra alkalmasak. A húsvéti ételek sorában a bárány Jézust jelképezi, a tojás az élet, az újjászületés szimbóluma. A szentelt ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak, számos hiedelem fűződik hozzá. A húsvéti kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak, vagy megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, de ismeretes olyan is, hogy tűzbe vetették, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből. A szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen. A húsvéti szentelt tojáshoz kapcsolódó hagyomány, hogy egy-egy tojást ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást.

Emellett ehhez a naphoz is munkatilalom kapcsolódott: nem sepertek, nem főztek, nem hajtották ki és nem fogták be az állatokat.

Húsvéthétfő

A locsolkodás napja. Alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. Eredete a keresztelésre utal, valamint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat a zsidók locsolással akarták elhallgattatni.

Locsolkodás

A népszokások szerint a férfiak ilyenkor sorra járták/járják a házakat és különböző versek, énekek kíséretében locsolták/locsolják meg a lányokat, asszonyokat. Az ,,öntözésért“ cserébe a lányok pirost tojást adnak a legényeknek. Ez a szín egyrészt a szerelmet, az életet jelképezi, másrészt a legenda úgy tartja, hogy a keresztfán függő Krisztus vére lecsöppenve megszínezte az éppen ott imádkozó nő kosarában található tojásokat.

 

Termékenységvarázsló jellegű népszokás, ősi katartikus rítus keresztényesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint pedig arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, ill. a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A locsolkodás mai formája, a gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű városi szokás.

Húsvéthétfőt szokás vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezni. Ezen a napon Szeged vidékén a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, ahol egész vödör vízzel öntötték le őket, megelőzve nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés. A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, és ott tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután indultak el locsolni. A lányok igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték és vödörszám hordták rá a vizet. Azok a fiúk, akiket nem vettek legényszámba először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8–10 hímes tojást kaptak. Ezután mentek a rokonok, szomszédok lányaihoz. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján tojásokkal viszonozták. Hagyomány volt, hogy kedden a lányok locsolták a legényeket.

A köszöntő nem más, mint naptári ünnepek alkalmával énekelt vagy elmondott vers, rigmus illetve prózai jókívánságmondó szövegek. Szórványosan ismertek húsvéti köszöntőszövegek vagy szerencsekívánó mondókák, melyekben jókívánságok, varázsigék bújnak meg. Kedves mondóka Békés megyéből: „Egészségére váljon, haja nagyra nőjön!” Ám a mai értelemben ismert locsolóversek nem népi eredetűek.

Szépen kérem az anyját

Adja elő a lányát,

Hadd locsolom a haját!

Hadd nőjőn nagyra,

Mint a csikó farka:

Még annál is nagyobbra,

Mint a Duna hossza!

Szabad-e locsolni?

Húsvéti korbácsolás

Dunántúlról ismeretes népszokás. Fejér megyében a fűzfavesszőből négyszögűre font korbácsot sibának nevezik. A korbácsot készíthették 4, 6, 8, 9 szálból. Korbácsfonás előtt egy szál vessző vastagabb végét késsel bevágták, majd a hüvelykujj körmével végighasították. Hogy hajlékonyabb legyen, a kés élével kikaparták a kettéhasított vessző belsejét. Miután kiválogatták a fonáshoz megfelelő vesszőket, a felső, vékony végeiket összeillesztették, az alsó, vastagabb végeiket pedig egyenlő hosszúságúra vágták, majd a korábban kettéhasított vesszővel betekerték. Egy gyerek vagy egy másik felnőtt megfogta a készülő korbács vastagabbik végét, majd a korbács készítője összefonta a vesszőket. Miután elkészült, csomót kötöttek a korbács végére. A kisfiúk számra édesapjuk vagy nagyapjuk fonta a korbácsot. A legények húsvéthétfőn ezzel csapkodták meg a leányokat, közben ezt mondogatva:

Keléses ne légy,

Bolhásos ne légy,

Esztendőre frissebb légy!

 

A lányok a sibára szalagot kötöttek, borral vagy piros tojással kínálták a legényeket.

A Felföldön és a szlovák–magyar lakta területeken ismert szokás a suprikálás, amikor a lányok korbácsolják meg a húsvéti locsolást végző legényeket.

Komatálküldés

Húsvét hétfőjén és húsvét vasárnapját követő vasárnap, azaz fehérvasárnap volt szokás a komatálküldés. Ez a szokás komálás, mátkálás, vésározás néven is ismert. Az Ipoly mentén a leányok ilyenkor azoknak a legényeknek küldtek tojást, akik farsangkor táncba vitték őket. Az ajándékot személyesen vagy küldött által juttatták el a kiszemeltnek. A Dunántúlon az ajándékot ünnepélyes formában, vers, mondóka vagy dal kíséretében adták át:

 Komatálat hoztam

Föl is aranyoztam

Koma küldi komának

Koma váltsa magának.

Húsvéti jelképek, szimbólumok

 Tojás

A tojás az élet újjászületésének, termékenységének legősibb jelképe.  A születés, a teremtés, a megújhodás jelképe. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma lett. Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat.

 A Húsvét legmeghatározóbb jelképe a húsvéti tojás, hímes tojás, írott tojás, piros tojás. Ez a húsvétra ajándékozott díszített tojás a Húsvéttal, mint egyházi ünneppel szoros kapcsolatban van, az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. A tojás díszítése azonban a keresztény gyakorlatnál korábbi, több formája ismeretes, jellemző módja a hímzés, batikolás. Ahhoz, hogy a főtt vagy kifújt tojásra mutatós mintát tudjunk készíteni, szükség van egy ún. írókára, mely nem más, mint egy pálcára erősített fémcsövecske. Ezt a pálcát mártogassuk bele forró méhviaszba, majd segítségével írjuk rá a mintát a nyers vagy főtt tojás felületére. A megmintázott tojást áztassuk festéklébe. Utolsó lépésként kaparjuk le a méhviaszt, s máris láthatóvá válik a motívum.

Tojásjátékok

A húsvétot a böjt végeztével és a szép idő beköszöntével vidámság is jellemzi. Világszerte elterjedtek a tojásjátékok. A tojásgurítás egy szabadtéri játék. Általában egy helység melletti magaslatról, dombról gurították le a tojásokat, amelyeket a lent összegyűltek elkapkodtak.

Vicces játék a tojásösszeütés, melyet főleg fiúgyermekek játszottak a locsolkodás során összegyűjtött zsákmánnyal. Két szemben álló játékos kezébe fogott tojással igyekszik eltörni a másik tojását. A játéknak több változata ismert. Játszható úgy is, hogy az egyik játékos a kezében lévő pénzzel igyekszik a másik tojását betörni és így az eltört tojást megszerezni, de játszható festet, hímes, keményre főtt vagy csokoládétojással is. Csalni is lehetett fából, mészkőből, gipszből készült műtojással. Szórakoztató húsvéti játékok még a tojáskeresés, a tojástánc és a tojásfutás is.

Bárány

A legősibb és a legelterjedtebb húsvéti jelkép. A húsvéti bárány Jézust jelképezi. Kapcsolatba hozható azzal a vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

Nyúl

A húsvéti nyúl jelképe Németországból ered, nálunk csak a polgárosodással, a XIX. század folyamán honosodott meg. A leganda szerint Ostarának, a germán istennőnek volt egy színes tojásokat tojó madara, amelyet a gyermekek szórakoztatása kedvéért nyúllá változtatott. Más verzió szerint pedig dühében változtatta át a szárnyast. A lényeg, hogy így kapott helyet a különböző kultúrkörökben a furcsa nyuszi, amely fészket rak és azt tojásokkal tölti meg.

Barka

Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor az emberek ruhájukat és lombos ágakat terítettek a Megváltó elé az útra, ma ennek emlékére barkát szentelnek a templomokban. De a barkavirág mást is jelképez. Ahogyan véget ér a böjti időszak, úgy ér véget a tél is. A húsvét egyben az újjászülető természetnek is az ünnepe.