Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
A forradalom hőseire emlékeztünk
2019. március 16.

2019. március 15-én már egy új helyszínen, a református templommal szembeni parkban helyezték el a megemlékezés koszorúit a város intézményeinek, civil szervezeteinek és pártjainak képviselői.

Az ünnepség kezdetén Orosz Károly Polgármester köszöntötte a szép számban megjelent közönséget, majd bemutatta a felújított parkban elhelyezett emlékműveket.

Az Önkormányzat egy új köztéri alkotással büszkélkedhet, amely az 1848-49 –es nagyhalászi honvédeknek és nemzetőröknek állít emléket. A hősök nevét egy kőtömbön elhelyezett márványtábla őrzi.  A másik emlékművel kapcsolatban, a Polgármester úr beszédében reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a park másik ékessége- a már meglévő Petőfi szobrunk- az új helyszínen, szebb talapzaton elhelyezve a végső, központibb helyére került. Ezt megerősítve a mai rendezvény névadó ünnepség is egyben, ugyanis a megújult közterület neve mától Petőfi Park lett.  A vendégek köszöntése után Szűcs Sándor járási hivatalvezető úr mélyen szántó gondolatait hallhattuk.

A rendezvényt Oszlánszki Gergő és Kormány Gábor szavalata, valamint a Tomsits Rudolf Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadása tette meghittebbé.

A koszorúzás után a megemlékezés a Művelődési Házban folytatódott a Csuha Antal Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola tánccsoportjának színvonalas előadásával, amelyet a közönség hosszas vastapssal díjazott.

Köszönet illeti Szabóné Berecz Judit, Tolnainé Rakaczki Ágnes és Kovács Viktor felkészítő tanárokat.

 

Lisovszki Róbert
Fotók: Szentpéteri Szabina
© 2018-2024 www.nagyhalasz.hu | powered by