Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
Tájékoztató
2020. August 23.

Kerékpárverseny megtartásáról

Nyíregyházi Rendőrkapitányság,

Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály, Nagyhalász Rendőrőrs

 

Tájékoztatom Nagyhalász város és Tiszatelek község lakosságát, hogy 2020. augusztus 27-én (Csütörtök) 17:00 órai kezdettel nemzetközi korosztályos országúti kerékpár verseny megtartására kerül sor térségünkben. Mindez előre láthatólag 18 óra 30 percre keresztül is halad a fent említett két településen.

A rendezvény ideje alatt un. „dinamikus” zárás végrehajtására kerül sor, vagyis egy - egy útszakaszon pár percre a forgalom korlátozására kerülhet sor.

Mindennek fő célja: - a balesetek megelőzése, - a versenyzők, illetve a forgalomban részt vevő más személyek - szereplők élet és vagyonbiztonságának megóvása.

A verseny által érintett útszakaszok:

 - Ibrány Művelődési háztól indulás, - Corner söröző (3821-s sz.közút) Nagyhalász, Ibrányi utca - körforgalom – Arany J. utca (3834-s sz. közút)- Temető - Kecskés tanya -  Mága sor majd a Bodóhegyi útkereszteződésnél jobbra Kemecse, Vasmegyer és Beszterecen keresztül haladva, érkezik meg a mezőny Tiszatelekre a besztereci letérőtől (3826-s és a 3834-s sz. kőzúti útkereszteződés).

A versenyzők – Tiszatelek, Kossuth és - Dózsa György utcán haladnak Nagyhalász irányába, majd a Nagyhalász, Kossuth utcai körforgalomnál fordulnak az Ibrányban található cél felé.

 

Mindezért, az esetleges kellemetlenségekért kérem a lakosság megértő közreműködését.

 

Nagyhalász, 2020. augusztus 23.

 

                                              Tisztelettel:     

                                                                               Lengyel Róbert r.százados

                                                                                       őrsparancsnok

 

© 2018-2020 www.nagyhalasz.hu | powered by