Nagyhalász Város Honlapja
Óvoda átadás és Mihály-napi vásár
2018. October 05.

Az óvoda vezetőségének tudósítása

Október 4.-én a Nagyhalászi Református Óvodában hagyományosan megrendezésre került a Mihály napi vásárunk, és a „Református Óvoda felújítása Nagyhalász városában” című pályázat keretében megvalósult projekt épületátadó ünnepsége. A Mihály napi vásárunkon az óvoda 9 csoportja árulta portékáit, melynek bevételét csoportonként a gyermekek játékeszközeinek bővítésére kívánunk fordítani. A vásári forgatagot színesítette, Hajdu Ágota gyermekműsora és a helyi Művelődési Ház népi játszóháza. A pályázat keretében megvalósult óvodafelújítás nyomán a Vasvári Pál utcai épület szigetelésére, fűtéskorszerűsítésére, gyermekmosdó kialakítására és tárgyi eszközök beszerzésére került sor. A projekt lehetőséget biztosított korszerű udvari játékok beszerzésére, mellyel az előírásoknak megfelelő játszóudvart vehettek birtokba a gyerekek. Az ünnepséget az óvoda Pillangó csoportjának színvonalas gyermek műsora nyitotta meg. Az épületátadása során Orosz Károly Zsolt polgármester projekt ismertetőjét, Végh Miklós Nagyhalászi Református Egyházközség lelkipásztorának köszöntőjét, Koós Csaba Nyírségi Református Egyházmegye lelkészi főjegyzőjének köszöntőjét és Dr. Seszták Miklós Miniszteri biztos köszöntőjét hallhatták az érdeklődök.

Ezúton is köszönetünket szeretnénk kifejezni a gyermekeknek, szülőknek, pedagógusoknak a vásár sikeres lebonyolításáért, valamint meghívott vendégeinknek az ünnepségen való részvételükért!

Az óvoda vezetősége.

Fotók: Szentpéteri Szabina
© 2018 www.nagyhalasz.hu | powered by