Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
NAGYSZÜLŐK VIGYÁZAT!
2018. október 18.

AZ ÁLDOZATTÁ VÁLÁS MEGELŐZÉSÉVEL KAPCSOLATOS TANÁCSOK IDŐSEKNEK

Az  „unokázós csalásokra” figyelemmel:

 Az elmúlt napokban újra elkezdődtek az ún. „unokázós csalással” elkövetett bűncselekmények Nyíregyházán, melynek sértettjei szépkorú, egyedül élő emberek voltak. A viktimológia szerint is kiszolgáltatott helyzetben vannak e csoport képviselői, ezért nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy milyen módon kerülhetik el az áldozattá válást! Tanácsainkkal szeretnénk biztonságosabbá tenni az ő hétköznapjaikat.

 Első és legfontosabb tanácsa a Rendőrségnek: soha, semmilyen körülmények között ne engedjenek be lakásaikba idegeneket, amikor egyedül tartózkodnak otthon!

Az idős emberek értékeire vadászó bűnelkövetők a leggyakoribb bejutási trükkjei:

  1. Nyugdíjfolyósító alkalmazottjának adja ki magát az idegen, adategyeztetést végez, kéri, hogy mutassa meg a legutolsó havi nyugdíjas szelvényt. Ezt általában a megtakarított pénzzel együtt tartják.
  2. Víz- gáz, vagy villanyszámla túlfizetés volt, azt vitték vissza, de nagyobb címletből kell visszaadni.
  3. Postától ellenőrzik az utoljára kézbesített nyugdíjat, mert a postás hamis pénzt adott át.
  4. Előzőleg telefonon felhívják, hogy nagyobb összegű tárgynyereményt fognak kézbesíteni, csak a kézbesítési költséget kell fizetni, majd rövid időn belül megjelenek az értékesnek tűnő, de értéktelen „nyereménnyel”.
  5. Viszonylag kis értékű tárgyakkal (háztartási gép, edény-, késkészlet, ágynemű garnitúra) házalnak, a tényleges ár többszöröséért adják.
  6. Gépjármű meghibásodást színlelve, közvetlen hozzátartozó barátjának adják ki magukat, javításra kérnek pénzt.
  7. Üzemanyag vásárlásra hivatkoznak, otthagynak aranynak mondott ékszereket, amelyekről később derül ki, hogy értéktelen réz tárgy.
  8. Tollfelvásárlást színlelve a magukkal vitt molyos tollat mutogatják, így a sértettől ingyen megkapják az egyébként jó minőségű tollát. 
  9. Magukat rendőrnek kiadva arra hivatkoznak, hogy hamis pénz ügyében nyomoznak, elkérik az otthon tartott pénzt megvizsgálásra, majd azzal hirtelen elmenekülnek.
  10. Szomszéd kerítése építése, vagy telekvásárlás ürügyén a telket kívánják megszemlélni, és amíg a hátsó kertbe csalják a tulajdonost az utcán autóban várakozó társuk a lakásba bemegy és összeszedi az elrejtett értékeket, ékszert, készpénzt, bankkártyákat.
  11. Különböző ürügyekkel a lakásba bemenve ott alaposan körülnéznek, és előfordulhat, hogy rövid időn belül visszatérve vagy betörnek, vagy az idős személyt álmában meglepve kirabolják.  

A trükkök száma szinte végtelen, de az elkövetők célja minden esetben az, hogy a lakásba bejutva ott információkat szerezzenek a megtakarított pénz tárolásai helyére vonatkozóan, majd az idős személy figyelmét elterelve, vagy később a lakásba erőszakos módon behatolva az értékeket megszerezzék.

 A sértetté válás elkerülése érdekében a rendőrség részéről álljon itt néhány megszívlelendő jótanács:  

  1. Idegent ne engedjenek be a lakásba, családi ház esetén még az udvarra sem!
  2. Mindig tartsák zárva az utcai kaput, ha a kertben dolgoznak a lakásajtó(ka)t is!
  3. Lakáson kívüli mérőóra leolvashatóság esetén semmilyen indokkal ne engedjék be a személyt, ha bizonytalanok, nem a megszokott leolvasó megy, hívják át a szomszédot!
  4. A rendőrnek magukat kiadó személyek igazolványát nézzék meg alaposan, kérjék bemutatni a sorszámozott azonosító jelvényt, amit egyenruhás esetén a ruházaton, polgári ruhás esetén az igazolvány tokkal együtt van!  
  5. Amennyiben hozzátartozóra hivatkoznak pénz kölcsön kérésekor, hívják fel telefonon, ha nem sikerül megerősíteni, pénzt semmiképpen ne adjanak át!
  6. Idegenek megjelenése esetén figyeljék meg jól ruházatukat, személyleírásukat, esetleges jellegzetességeket (tetoválás, műtéti heg stb.), általuk használt gépkocsi típusát, színét, rendszámát!
  7. Még legjobb ismerősöknek se mondják el, ha készpénzt tartanak otthon, de célszerűbb azt pénzintézetben elhelyezni!
  8. Amennyiben rendelkezik mobil- vagy vezetékes telefonnal, éjszakára azt tartsa kézközelben, ismerje a rendőrség 112-es és 107-es ingyenes segélyhívó számát, hogy szükség esetén bármikor tudjon segítséget kérni!
  9. Amennyiben gyanús személy megjelenését észlelik lakókörnyezetükben a fenti telefonszámok valamelyikén, tegyenek bejelentést!
  10. Ha bármilyen aggály merül föl a lakásajtó előtt álló személlyel kapcsolatban, mielőtt még beengednék a lakásba, jelezzék a 107-es 112-es segélyhívó számok bármelyikén és kövessék az ügyeletes tiszt utasításait!  

 A környezet is sokat tehet az idősekért. Figyeljünk jobban az egyedül élő, idősebb korú személyekre! Ha idegen, házaló, vagy egyéb okból gyanús személyeket látunk a környezetükben, tegyünk bejelentést a rendőrség bármelyik segélyhívó telefonszámán!

 Ne felejtsük el, hogy bármelyikünk hozzátartozója bármikor sértetté, áldozattá válhat a gátlástalan, lelkiismeretlen személyek tevékenysége miatt!

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK.

Bűnmegelőzési Osztály

© 2018-2024 www.nagyhalasz.hu | powered by