Nagyhalász Város Honlapja
Nagyhalász - Tiszakanyár 3:1 (3:0)
2019. May 20.

"Tiszakanyár igazolta jó hírét, masszív, lelkes csapat, de Nagyhalásszal nem bírtak."

Felnőtt:
Nyári meleg és remekül előkészített pálya fogadta a csapatokat. Az első perc végén már hazai gólnak örülhetett a publikum. Lendületes, jó játékot produkált a Ludánszki - csapat, a félidő végére három gólosra hízott az előny. A második játékrészben jobban csipkedte magát az ellenfél, megszerezték a szépítő gólt is. Akadtak mindkét oldalon lehetőségek, a vendégek kapusa parádék egész sorozatát mutatta be. Tiszakanyár igazolta jó hírét, masszív, lelkes csapat, de Nagyhalásszal nem bírtak.

 
Nagyhalász - Tiszakanyár 3:1 (3:0)
gólok: Nagy N., Mátrai N., Gégény M., ill. Timkó
Ludánszki István:– Ugyanazt tudom mondani, mint két hete. Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, fordulás után ráültünk az eredményre, ami miatt ellenfelünk vérszemet kapott. Gratulálok a csapatnak, de csak az első félidei teljesítményükért.
Csáki Róbert:– Az első félidőben óriási egyéni hibák miatt óriási hátrányba kerültünk. Fordulás után lefutbaloztuk az erő hiányában az időt szenzációsan húzó ellenfelet. Helyzeteket dolgoztunk ki, kapufát rúgtunk, de sajnos csak szépítenünk sikerült.
 
Ifi:
Férfias küzdelemben megérdemelt hazai győzelem!
Nagyhalász - Tiszakanyár 2:0 (0:0)
gólok: Szikszay S., Mészáros T.
 
Forrás: Nagyhalászi SE.
© 2018-2019 www.nagyhalasz.hu | powered by