Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
Ismét remek hangulatot varázsoltak Homoktanyára az Eszterlánc Kézműves Egyesület tagjai
2018. szeptember 23.

A barátságtalan idő sem tudta elrontani a II. Kemencés- Káposztás nap sikerét.

A Homoktanyai Közösségi Ház adottságai lehetővé tették, hogy a rossz időjárás ellenére is meg lehessen tartani a betervezett programok nagy részét. A Nagyhalászi Eszterlánc Kézműves Egyesület tagjai és segítőik, Mikitovics Katika vezetésével már a kora reggeli óráktól készítették elő, a finomabbnál finomabb káposztás ételeket, amelyeket a rendezvényre kilátogató vendégek jóízűen el is fogyaszthattak.

A kemencés naphoz szorosan hozzátartozik a „Homokdűne futóverseny”, amelyen a futás szerelmesei szokatlan terepen próbálhatták ki állóképességüket.

A helyi alkotóknak a kézművesek utcájában lehetőség nyílt termékeik bemutatására, amelyekből akár vásárolni is lehetett. Közben a zsúfolásig megtelt színházteremben a Tomsits Rudolf Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekarának színvonalas előadása után, a Nagyhalászi Református Óvoda Pillangó csoportjának műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

A rendezvény teljes időtartama alatt további érdekes gyerekprogramok, és Konyha Miklós gyönyörű természetfotói járultak hozzá a kicsik és nagyok tartalmas kikapcsolódásához.


Lisovszki Róbert
Fotók: Szentpéteri Szabina
© 2018-2024 www.nagyhalasz.hu | powered by