Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
Civil a pályán!
2019. március 10.

A Nagyhalász-Mándok mérkőzés kezdőrúgását a szülinapos Czap István végezte

Nagyhalász - Mándok

U 19:
Nem a legjobb előjelekkel készült ifjúsági csapatunk az aktuális bajnoki mérkőzésre. Nem kevesebb mint 6 játékos hiányzott, így egy igen fiatal, de motivált csapattal fogadtuk a Mándokot. Erős szélben, kellemetlen időjárási körülmények között kezdődött a meccs, amelyen az első perctől próbáltunk nyomást helyezni a vendégekre. Erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hiszen Ferenczi Zoltán, Szikszay Sándor és Tóth Milán góljaival 3 gólos előnyt harcoltunk ki, amelyet a vendégek egy szép góllal kozmetikáztak, így kétgólos előnnyel vonultunk szünetre. A második félidőben Kanyuk Kevin találatával ismét 3 góllal vezettünk, amelyet a lefújásig meg is őriztünk. 
Nagyhalász - Mándok 4:1 (3:1)
 
Felnőtt:
Kétségtelenül ez az összecsapás volt a forduló rangadója, amely több mint 200 néző előtt zajlott. A kezdőrúgást Czap István végezte el, aki csapatunk lelkes drukkere és családja a kezdőrúgás megvásárlásával (is) köszöntötte szurkolónkat. Csapatunk egyből magához ragadta a kezdeményezést, 2 óriási ziccer és egy kapufa... a labda gömbölyű, egy gyors vendégkontra végén mégis a Mándok vezetett. Nem omlott össze a Ludánszki csapat, egy formás hazai akció végén Kató István egyenlített közvetlenül a szünet előtt. A második félidő csendesebben kezdődött, amikor az 58.percben paprikássá vált a hangulat: páros kiállítás! Tovább gyűrték egymást a csapatok, amikor a vendégek egy óriási bombagóllal megszerezték a vezetést, és mint később kiderült, a győzelmet is. 

Nagyhalász–Mándok 1–2 (1–1)

Nagyhalász, 220 néző, v.: Sipos L. Nagyhalász: Dukát P. – Simon D., Balogh N. (Mátrai N.), Varga D., Barzó G., Gégény M. (Homonai), Bartha Z., Kató I. (Ladányi D.), Hudák M., Bognár A. (Ludánszki I.), Nagy N. Játékos-edző: Ludánszki István. Mándok: Csáki T. – Kohutka M., Ari A., Hídi N., Dallos L., Baglyos L., Dávid R., Szabó T., Buda P. (Javoriv), Pallai G., Vezdel. Edző: Kiss Gábor. A rangadón egy góllal jobb volt a vendégcsapat.  Gól:Kató I., illetve Vezdel, Dallos L. Kiállítva: Dukát P. (58. perc), Hajzer L. (95. perc), illetve Baglyos L. (58. perc). Ifi: 4–1.

Ludánszki István: – Sok helyzetet dolgoztunk ki, melyeket rendre ki is hagytunk, ellenfelünk jobban gazdálkodott lehetőségeivel, így megérdemelten nyert.

Kiss Gábor: – A mérkőzés összképét nézve egy közepes színvonalú találkozón  ilyen különbséggel megérdemelten nyertünk. Hiába küldtek el a kispadtól, a hazai szurkolók   „b.....zi Kiss Gabi” rigmusa nekem plusz motivációt jelentett. Köszönöm a fantasztikus játékosaim hozzáállását.

Szöveg és fotók: Nagy Lali

© 2018-2024 www.nagyhalasz.hu | powered by