Pályázatok
Nagyhalász Város Honlapja
50 év után újra összegyűltek a volt halászi diákok.
2018. szeptember 04.

Szeptember 1.-én osztálytalálkozónak adott helyszínt az ibrányi Tavi Tündér Étterem.

A délután három órakor kezdődő rendezvényen rég nem látott ismerősként köszönthették egymást a Nagyhalászi Iskola 1968-ban végzett diákjai és tanárai. A jó hangulatú találkozón felemlegették a régi diákcsínyeket, megemlékeztek azokról, akik már nem lehetnek jelen, és a ma már nagymamák és nagyapák büszkén mutogatták gyermekeik és unokáik fotóit a régi diáktársaknak.

Az alábbiakban olvashatjuk Felföldi Magdolna beszámolóját:

50 éves nyolcadikos találkozónk volt hétvégén.

Nagy örömmel és izgalommal készültünk,hiszen jelentős részünk nem találkozott egymással azóta!

Az elhunyt tanárainknak  és diáktársainknak néma felállással adóztunk!

Tanáraink , a két osztályfőnök  Szabóné Szász Judit és Asztalos Istvánon  kívül megtisztelt bennünket Korpai Ferenc és Horváth Pál  is.

Érdekesség,hogy a tanároknak mi voltunk az első tanitványaik vagyis akkor kerültek ki a főiskoláról!

Nagyon jó hangulatban kellemesen telt el ez a pár óra,még kevésnek is bizonyult!

Nagyhalászban akkoriban nagyon sok gyerek volt, tehát három osztályt is indítottak egy évfolyamban.

Most 35- en tudtak eljönni,persze volt akiket nem tudtunk elérni.

Sokat meséltünk  hiszem mindannyiunk gyökerei innen indultak. Köszönet érte a tanárainknak is.

 

Ezentúl évente csinálunk ilyen találkozót!

Én, Felföldi Magdi megígértem  jövőre is megszervezem,persze a segítőimmel együtt, úgy mint Kormány Sándor,Dajka János,Kormány László és Havaj József és még sokan mások is!

 

Örülünk,hogy együtt ünnepelhettünk!!!

 

Felföldi Magdolna

 

 

 

© 2018-2024 www.nagyhalasz.hu | powered by